Megkezdeni az Erasmust egy olyan pillanat, amire szerintem minden Erasmusos egész életében emlékezni fog, aki pedig még az út előtt áll, annak gyakran kavarog a fejében, hogy milyen is lesz majd, mint ahogyan nekem is.

Este érkeztem. Mikor kiléptem a repülőtérről, aztán pedig buszra szállva beértem a városba, már fekete volt az ég. A sötétséget azonban temérdek autó fényszórója és a hatalmas házak oldalain álló hatalmas plakátok színesen izzó fénye világította be. Óriási volt az alul- és felüljárókon keresztülhajtó forgalom, és minden vibrált és nyüzsgött körülöttem, az emberek és a fények hada pedig meglehetősen szokatlan volt a kisváros után, ahonnan jöttem. Én itt tuti, hogy el fogok tévedni. Ha nappal érkeztem volna, szerintem akkor is ezt gondoltam volna, és habár kíváncsian pislogtam ki a busz ablakán, azért feltettem magamban a kérdést: hogy fogok én itt egyedül boldogulni? Ez a kérdés aztán napokon belül értelmét vesztette. Először is, ha az élet úgy hozza, mindannyian képesek vagyunk a saját lábunkra állni, még akkor is, ha előtte édesanyánk főzött, mosott és takarított ránk. Másodszor, az Erasmus alatt az ember sosincs teljesen egyedül. Sokan kérdezték, hogy olyan-e az Erasmus, amilyennek elképzeltem. Nos, nekem nem igazán voltak elvárásaim az út előtt, de azért az első napokban így is elcsodálkoztam ezen-azon. Például, a spanyolok sokféle olyasmit megesznek, ami otthon nem túlságosan számít ehetőnek. Így kissé elkerekedett a szemem, mikor az egyik szupermarket hűtőpultjának ajtaját chicken nuggets reményében félrehúzva egy óriási, összefagyott, lila polip meresztette felém a csápjait, amit - ahogyan később kiderült - itt előszeretettel fogyasztanak nyersen is. A másik megdöbbentő dolog az időjárás volt. Naivan azt hittem, hogy ha Spanyolországba jövök, egyből mehetek napozni a partra a pálmafák közé, még akkor is, ha éppen február van, hiszen Spanyolországban vagyok! Hát, azzal nem számoltam, hogy az ország leghidegebb részére érkeztem, ahol ebben az időszakban előfordul, hogy hűvösebb van, mint Svédország egyes részein. Emellett az eső is folyton esett, reggelente az ablakon kinézve átfutott az agyamon, hogy lassan akár bárkát is kezdhetnénk építeni. De ezek felett mindig ott volt az az ezernyi pillanat, amiért meg akarod ismerni a világot, tehát amiért Erasmusra mész; itt tényleg ingyen van a bevásárlószatyor  és az eladó még bele is pakol nekem? Itt valóban diákként ingyen mehetek be szinte minden létesítménybe? Itt komolyan egymásnak teljesen idegen emberek egy jót tudnak beszélgetni a buszmegállóban? Tényleg ennyire finom az itt gyártott sör? Az komoly, hogy az itteni órák legkorábban 9-kor kezdődnek és nem kell bent lenni este 8-ig, de még csak 6-ig sem? A tengerparti naplementék valóban ilyen elképesztően gyönyörűek? Az Erasmusos barátaid rövid időn belül tényleg az itteni családoddá válnak, akik nélkül már nem tudod elképzelni a napjaidat? És ezek mind olyan élmények, amik az első héten varázsoltak csodálkozást az arcomra. Az Erasmus egyik szépsége pedig az, hogy mindegy, mióta vagy kint, minden napra jut belőlük.