Ó, azok a spanyol fiesták!

Avagy hogyan buliznak az óceánparton

Aki volt már Erasmuson, az kétség kívül tudja, hogy a bulik csupán egy nagyon kis részét képezik magának az Erasmus élménynek, de az is bizonyos, hogy rengeteg van belőlük. A heti 3-4 parti lassan teljesen magától értetődőnek számított, de ebbe is bele kellett szokni, hiszen a szórakozást is más szokások övezik a spanyoloknál, mint otthon. Lássuk, mik is egy igazi spanyol fiesta félreismerhetetlen jegyei:

  • Először is, egy buli soha nem kezdődik éjjel 1-nél korábban, de sok esetben teljesen fölösleges fél kettő vagy kettő előtt bemenni a szórakozóhelyre, mert 1-2 emberen kívül úgy sem lesz ott senki. Előtte persze a baráti társaságok összeülnek az egyik lakásban vagy egy pubban, de például a diszkókban kettőkor indul csak be az élet.
  • Amennyivel később kezdődik, annyival tovább is tart. Legkorábban fél 6-kor zárnak a szórakozóhelyek, de sok van, amiben reggel 8-ig ropják. Míg otthon éjjel 3-4 között a legtöbb bulizó hazaindul, itt ez meg sem fordul a fejekben. A spanyoloknak nem szokásuk félúton feladni az éjszakát; ha buli van akkor az zárásik tart. Otthon zárás előtt már alig lézeng bent néhány olyan forma, akinek túl sok volt feles, ellenben a spanyol diszkók még akkor is zsúfolásig tömve vannak, mikor feloltják a villanyt és lejátszák az utolsó számot. Általános szokássá vált, hogy a reggeli zárásig való bulizás után elmentünk a téren egy korán nyitó helyre reggelizni, és csak ezután indultunk haza. 
  • A jobbfajta helyeken belépőt kell fizetni, viszont csak egy bizonyos időpont után. A jól futó diszkók egyik jellemzője viszont az, hogy minél később telnek meg emberekkel; míg egyes helyek kettőkor már kezdenek megtelni, addig ezek panganak az ürességtől. Néhol hajnali 4, néhol 5 óra az a határ, amin túl már ki kell fizetni a 6 eurót, ha be szeretnél menni, ezért mielőtt elütné az óra a 4-et vagy 5-öt, egész csapatok indulnak meg sietve, kapkodva, társaikat sürgetve, hogy még időben átérjenek a másik helyre az ingyenes bejutásig.
  • A zene egy külön világot varázsol a színes fényekkel megvilágított, sötét táncparkettre. Első alkalommal csak zavarodottan néztem, hogy "ez meg mi?", mert az otthon szokásos amerikai slágereket nem igazán játszák. Helyettük mindenhol egyfajta latino zene, a reggaeton szól. Ezek Latin-Amerikából kiindult, spanyol nyelvű, rendkívül ritmusos számok, amik hamar belemásznak az ember fejébe. Eleinte nem kedveltem, mert nem ismertem, de aztán ahogyan vidám emlékek láncolata kezdett köréjük fűződni, már nem bírtam volna elképzelni egy Erasmusos bulit nélkülük.
  • A spanyol és latino fiúk tudnak táncolni, méghozzá nem is akárhogyan! Az otthoni, többségében sörrel a kezükben ide-oda ingadozó fiúk után a spanyol bulikban az állam is leesett. Végigtáncolják veled a parkettet, megpörgetnek, vezetik a lépéseidet, és mellettük úgy érzed, mintha te lennél Catherine Zeta-Jones a Zorróban.
  • Fáradt lábakkal, kitáncolva magad kimenni az erkélyre vagy a dohányzóba és a fekete, végtelen tenger hullámaiba révedni egy hajnali beszélgetés közben olyan érzésekkel tölti meg a lelket, amit máshol még sosem éreztem. Úgy érzed, mintha megállna az idő és ez a pillanat örökre benned marad. Aztán végignézni a barátokkal, ahogyan a mályvaszínű óceán és égbolt találkozásánál felkel a Nap...

Írd meg kommentben, hogy a te Erasmusos városodban hogyan szórakoztok! :)