Kellett idő, hogy megszokjam a norvég felsőoktatási rendszert; teljesen másképp működik, mint Magyarországon, de a legtöbb eltérés pozitív meglepetésként hatott rám. Viszont a válaszok olyan alapvető kérdésekre, hogy hol és mikor, a mai napig sokszor tisztázatlanok számomra. Először is, a szemeszter hivatalos kezdete január 8-ára esett, ezért frusztrálva is éreztem magam, hogy én csak 12-én érkeztem a városba. De aztán kiderült, hogy még volt két szabad hetem, mert az én kurzusaim csak január végén kezdődtek. Sorjában kiderült, hogy minden ismerősömnek más-más napon kezdődött meg az iskola, ez az időbeli egyenlőtlenség pedig azóta is megmaradt. Most például szüneten vagyok; én és még három barátom, a többieknek ugyanúgy órái vannak. Úgy hívják itt ezt a szünetet, hogy "tanulóhét" és nekem egy hetes, de van, akinek kettő, és van, akinek egyáltalán nem is lesz ilyen. A másik nagy időbeli zavart a kurzusok időtartama jelenti számomra. Itt egy kurzus sokkal rövidebb ideig tart, mint otthon; 14 hét helyett csupán 7, 8, 9 vagy 10 hétig tartanak, természetesen ez is mindig változó. Sőt, olyan is van, hogy egy kurzus a szemeszter közepén kezdődik! A minta így néz ki: például van egy 7 hetes kurzusod januártól, amiből levizsgázol február végén, aztán március közepetáján megkezdődik egy másik kurzusod, amiből levizsgázol május közepén. A krediteket pedig annak függvényében adják, ahány hetes volt az adott kurzus. Például, ha sikeresen levizsgáztál egy 10 hetes kurzusból, akkor 10 kreditet kapsz érte. Furcsának tűnhet elsőre, de szerintem végső soron elég logikus. Itt is - mint ahogy Spanyolországban, és általában más országokban Magyarországon kívül - egy kurzus többször is van egy héten, nem csak egyszer. Nekem van olyan kurzusom, ami háromszor van egy héten, ebből kettő előadás, egy pedig kiscsoportos beszélgetős, véleménymegosztós óra, a többi kurzusom pedig kétszer van egy héten. Továbbra is azt mondom, hogy ez sokkal jobb, mert a hallgatóknak nem kell egyszerre olyan sok kurzust felvenniük és így jobban tudnak koncentrálni egy-egy kurzus anyagára. Nem vagyunk túlterheltek, és a megtanulandó dolgok is jobban rögzülnek, hosszú távon is megmaradnak. Ennek érzem is a hatását, mert amit Spanyolországban az ilyen típusú rendszerben két évvel ezelőtt megtanultam, arra még ma is emlékszem, míg az otthon, előző félévben tanultakat már nem tudom előhívni.

A másik dilemmát a helyszín jelenti, mert - mint az időbeosztás - úgy a helyszín is sokszor kérdéses. Először is, megtalálni a termet önmagában kihívást jelent, ha új vagy az országban. Ugyanis a norvégoknál annyi emelet van, ahány szint. Vagyis, nincs földszint, hanem ami nálunk a földszint, az itt az első emelet, ami nálunk az első emelet, az itt a második, és így tovább. Mikor találkozót beszélünk meg egy épületen belül, akkor is rá kell kérdezni, hogy "a sima második emeleten vagy a norvég második emeleten?" Ezen kívül pedig a tanárok előszeretettel változtatgatják az órák helyszínét, nem egyszer az óra kezdete előtt fél órával. Tehát sosem szabad elindulni a suliba úgy, hogy előtte nem csekkoltad le a neten a pontos helyszínt. Másrészről viszont nagyon felkészültek, mert a vizsgák pontos időpontját már januárban, a kurzusok megkezdése előtt kihirdették, és fel is kellett jelentkezni rájuk már akkor. A jegyeket ugyanolyan séma szerint osztják, mint Magyarországon, csak nem számok, hanem betűk vannak: A, B, C, D, E, ahol az A a legjobb. A vizsgákra kíváncsi leszek majd, mert egy vizsga 4 órahosszáig fog tartani, de ennek az agyamra mért hatásáról majd akkor beszámolok. Az órák egyébként nagyon jól vannak felépítve, itt is másfél óráig tartanak, de 45 perc után van egy negyed órás szünet, amit mind a diákok, mind a tanárok nagyon szeretnek; a tanárok mindig mondják, hogy "akkor most egy kis kávészünet" vagy "uzsonnaszünet", és mindenki megy a büfébe, ahol mindenfélét lehet kapni.

A szakok közti átjárás sokkal rugalmasabban van megoldva; nem is kell egy konkrét szakot elvégezned, többnyire csak a kreditek száma számít. Például, én latin-amerikai történelmet és irodalmat hallgatok itt, az osztályomban pedig sokaknak ez az első éve hispanisztika szakon, és nem is terveznek ennél az évnél tovább itt maradni. Ki-ki közgazdaságtant, matematikát vagy angolt tanul, és csak össze kell szedniük bizonyos számú kreditet, hogy meglegyen a diplomájuk, azokat pedig szinte bármiből összegyűjthetik, ha a fő szakukon megvannak az alaptárgyaik. Ezen a módon pedig egy úgynevezett "mixelt" diplomát kapnak a végén. A diákok mind sokkal modernebbek, mint otthon, én azon nagyon kevesek közé tartozom, akik még mindig kézzel jegyzetelnek egy füzetbe, és nem a laptopjukon gépelik a tananyagot. A tanárok nagyon kedvesek, közvetlenek, tegeződünk mindegyikőjükkel, egyikőjükkel még heti ebédidei gyűlés is van a büfében, ahol egy kis falatozás közben elbeszélgetünk bármiről és a tananyag kérdéses pontjaiban is ilyenkor kaphatunk extra segítséget.