Norvégia egy nagyon változatos ország mind nyelvileg, mind kulturálisan, így még az elején szeretném mondani, hogy amit a norvég emberekről tudok, azt mind a bergeni példákra alapozom. Magas termet, szőke haj, kék szemek, ezt, azt hiszem, összességében el lehet mondani a norvégok többségéről, de itt sem szabad ennyire általánosítani; akadnak bőven barna hajúak, alacsonyak és sötétebb bőrűek is. Sok más származású ember is él a városban, ázsiaiak, fekete bőrűek, arabok, vagy Európa más országaiból jött emberek, de az egységesen igaz rájuk, hogy hibátlanul beszélnek norvégul, szóval szerintem már több generáció óta élhetnek itt. Természetükben eleinte eléggé nyugodt, visszafogott embereknek tűntek számomra; némán, az ablakon kibámulva utaznak a villamoson, nem szólnak egymáshoz az utcán vagy a megállókban és az autót is dudálás nélkül vezetik. Mondhatni, csendes a belváros az ország második legnagyobb városában. Hétköznap, nappal. Ugyanis szombat esténként minden a feje tetejére áll, de ez már egy másik bejegyzés lesz. Tehát, igencsak hideg vérű embereknek tűnnek, akiket semmi sem zavar, és köszönik szépen, jól elvannak így magukban. A norvég-nyelv tanárom is megmondta, hogy egymás üdvözlésekor a barátok adnak egy ölelést egymásnak, de puszilkodni, azt már nem. Ilyen sok nem fér bele a kontaktusba. Én viszont személyesen az utóbbi időkben kezdtem megtapasztalni, hogy mélyen nagyon is kedves, barátságos és meleg szívű emberek ők. Igaz, ehhez nagyon mélyre kell ásni, ami annyit jelent, hogy fel kell venni a kezdeményező szerepét, mert ők nem igazán kezdeményeznek idegenekkel való ismerkedést. Mikor például bekerültem az itteni osztályomba, senki nem jött oda hozzám, nem nagyon foglalkoztak velem. Viszont miután én odaléptem hozzájuk, megszólítottam őket, bemutatkoztam és néhány kérdéssel érdeklődtem a suli vagy a bergeni élet felől, elég hamar megnyíltak. Lelkesen kezdtek beszélni, sokat meséltek és hamar kiderült, némelyikükkel mennyi közös dolog van bennünk. Ha egyszer befogadnak maguk közé és bekerülsz a csapatba, akkor pedig elhívnak magukkal mindenfelé, a kialakult bizalmi kapcsolat után pedig rengeteget látom őket nevetni és hülyéskedni, mint bárki más, szóval ha az ember nem csupán felületesen ismeri őket, akkor kiderül, hogy nem is olyan "halvérűek", mint ahogy azt mutatják. 

Ezen kívül persze híresen jól bírják a hideget; a mondás szerint a gyerekek már síléccel a lábukon születnek, és ez nincs olyan messze a valóságtól, mert alig 3 évesnek tűnő pici gyerekeket már simán visznek magukkal síelni a  hegyekbe. Ehhez persze megvan a kellő ruházatuk. A norvégok jól öltözködnek, saját, norvég márkás ruhája van mindenkinek, a kisbabákat pedig külön fajta, skandináv babakocsikban tolják, amik belülről bárányszőrmével vannak kibélelve. Az kisiskolásokat osztályonként sűrűn viszik bobozni vagy jégkorcsolyázni; minden nap van egy csoport, ami felszáll a villamosra, tele szőke, kipirult arcú, overálos gyerekekkel, akiknek a kezében bob vagy egy pár korcsolya lóg. Az emberek rengeteg időt töltenek a szabadban, mindegy, hogy havazik, esik vagy fúj, nagyon sokat túráznak és igazán szeretik a természetet.