Az egyetemi évek egyik nagy előnye az, hogy rengeteg olyan élmény megszerzésére adnak lehetőséget, amiket másként nem biztos, hogy átélhetnénk. A külföldi tanulmányutak által, mint az Erasmus is, mind a világot, mind önmagunkat jobban megismerjük. Azonban az egyetemek által nem csupán nagy utakra, hanem rövidebb kirándulásokra is eljuthatunk. Ilyenen például a két egyetem között szervezett áthallgatási programok, amik során egy hétig részesei lehetünk egy másik ország életének, kultúrájának és bepillantást nyerhetünk oktatási rendszerükbe, miközben a saját országunk és egyetemünk értékeit képviseljük. Ismét egy esély arra, hogy szélesítsük látókörünket, és nem mint turisták, hanem mint diákok. Egy ilyen áthallgatási lehetőség nyílt számomra is, amit még december elején tíz másik hallgatótársammal tölthettem Máltán.

Ahogy máltai földre tettem a lábam a reptéren, már tudtam, hogy imádni fogom ezt az egy hetet; az otthoni zord, mínuszokba tolódó télből egy tavaszias, napsütéses huszonhét fokba érkeztem. A repülőtéren a Máltai Egyetem nemzetközi irodájában dolgozó, programszervező diákok vártak minket. Egy egyetemi kollégiumban lettünk elszállásolva, de persze nem töltöttünk sok időt a szobákban; a rendelkezésünkre álló egy hétben bejártuk egész Máltát, megismerve az ország kultúráját, történelmét, tradícióit, tájait, kiegészítve a minket kísérő helyi diákok tudásával. Málta egy piciny szigetország, temérdek látnivalóval. 7000 éves történelme a legmesszebbre visszanyúló egész Európában, eme évezredek pedig mind nyomot is hagytak szerte a dimbes-dombos tájakon. Málta különlegessége számomra abban rejlett, hogy mintha zöldellő lankáin két teljesen eltérő világot öntöttek volna egybe; a keresztényt és az arabot. Először járva az utcáin, felfedezve a környéket, azt hittem, hogy a Közel-Keleten vagyok. Mészkőből épült, festetlen, elefántcsontszínű, lapos-tetejű házak sorakoztak egymás mellett egyformán, mindenfelé. A táj is ehhez hasonló; sziklás, kopár, nagyon kevés fával, de sok pálmafával és gigantikus méretű kaktuszokkal az utak mentén, úgy, mint Magyarországon egy sövénysor. Emellett azonban a nép hívő katolikus, kultúrájuknak ezt a részét pedig díszes keresztény templomaik őrzik. Gasztronómiájuk is ehhez az ághoz húz, ételeik nagy része tiszta olasz konyha. Habitusra is teljesen olyanok, mint az olaszok; hangosak, már messziről hallani, ha valaki beszédbe elegyedik egy ismerőssel az utcán, és borzalmasan vezetnek. Mikor egy utazás előtt beszálltunk a minibuszba, mindig keresztet vetettem. Nem igazán érdeklik őket a közlekedési szabályok, ha ők menni akarnak valamerre, akkor arra menni is fognak. Volt, hogy egy kisutcába egyszerre három autó, három oldalról akart behajtani, egyik sem engedve a másiknak, a körforgalmakban rendszeresen dugó alakult ki és mindig mindenki dudált, mint az őrült. A két kultúra együttélése a saját nyelvükben, a máltai nyelvben is éppennyire összefonódva él. A minibuszos utazások alatti rádióhallgatás során nekem teljesen úgy tűnt, mintha arabul beszélnének, olasz hanglejtéssel. Ha már a nyelvnél tartunk, meg kell említenem, hogy Máltán mindenki folyékonyan beszél angolul. Ma már mind a máltai, mind az angol hivatalos nyelv az országban. Minden ember beszéli mindkét nyelvet, általában aszerint váltogatva, hogy éppen kivel társalog. Ugyanis, a tehetősebb családok gyermekei angol oktatási nyelvű iskolába járnak, ezért ők egymás között inkább angolul beszélnek, mert ez válik dominánssá, de persze a máltai nyelvű iskolák diákjai is tanulnak angolt, de náluk megmarad a máltai az elsődlegesen használt nyelvnek. Ebből a szempontból másik érdekessége az országnak az, hogy közterületeken szinte minden angolul van kiírva. Gondolok itt az út jelző táblákra, út-felfelfestésekre, reklámplakátokra és a boltokban a termékek alatti cédulákra. Ez persze az én dolgomat, mint idelátogató külföldi, igencsak segíti, mégis furcsálltam ezt a máltai nyelv szuverenitásának szemszögéből nézve. Ici-pici ország lévén a városok sem olyan különállóak, 15 kilométernyi országúttal elválasztva egymástól, mint itthon, hanem teljesen egymásba olvadnak. Egyszer például a szállásról fél óra sétával bementünk a szórakozókerületbe, másnap pedig kiderült, hogy három várost gyalogoltunk át közben. Az egyetemi kampusz máltai mértékkel nézve akkora volt, mint egy város. Az épületek modernek, jól felszereltek, az udvaron szökőkút, teraszos kajálda, és hangfalakból szóló zene színesítette az órák közti életet, ami persze nem zavarta a hangszigetelt tantermek nyugalmát. Máltában még az a nagyon szerethető, hogy bármely pontján is legyél az országnak, a tengert biztosan látni fogod. A tenger egyszerűen mindenhonnan nézve közel van, a kristálytiszta vizet pedig még ilyenkor, decemberben is lehet élvezni. A máltai kultúrát nemzetközi vacsoraest, interaktív múzeumlátogatás, "vadvízi" csónakázás, szórakozónegyedben való bulizás, középkori katakombák felkutatása, a főváros bebarangolása és rengeteg séta meg beszélgetés által ismertem meg. Mind Máltát, mind az áthallgatási programot bármely országba mindenkinek ajánlom!