Úton Erasmusszal - ötletek diákoknak

2018\02\02

Norvégia, Bergen - A természet az úr

Három hete érkeztem meg második Erasmus városomba, Bergenbe. Norvégia második legnagyobb városát így három hét alatt meg lehetett ismerni annyira, hogy az ember kétség nélkül tudja, itt a természet az úr. A város maga a dél-nyugati fjordoknál fekszik, és okkal hívják a norvég fjordok kapujának; amerre csak megyünk a városban, mindenhol látni lehet a tengert. Nem azt a nyílt, végtelenségbe elnyúló kékséget, amit például Coruñában, az első Erasmus városomban, hanem a házak, dombok és hegyek közé benyúló, tavaknak tűnő tengert. Mivel Bergen után már csak apró szigetek vannak, így mikor elsétálunk valamerre, csak annyit látunk, hogy a házak mögött felbukkan a tenger, aztán a sarkon befordulva eltűnik, de arrébb,egy domb mögött megint ott van. A város egyik jellegzetessége tehát a fjordok, a másik pedig a hegyek. Bergent hét hegy veszi közre, kialakítva ezzel a helyiség külön, sajátos világát. Ha körbeforgatja az ember a fejét, úgy érzi, mintha oltalmazó bástyaként védenék őt a havas csúcsok. Ilyen körülmények között a norvég emberek kirándulásra teremtettek. Aki bergeni, annak kötelező a város hét csúcsának meghódítása, amiből kettőt a barátaim és én már az első héten kipipáltunk. Első alkalommal a Lovstakken nevű hegyet másztuk meg egy szép havas napon. Jobb dolgunk nem volt, így nekivágtunk a túrának, nem különösebben foglalkozva a havazással. Az út elején nem győztem gyönyörködni a tájban és a csizma talpa alatt ropogó hó hangjában, amit már olyan régen hallottam az enyhe otthoni telek miatt. Spanyol és német barátokkal vágtunk neki a csúcsnak, de az út egyre nehezebbnek bizonyult, ahogy haladtunk felfelé. Egy bizonyos magasság után, már olyan hóvihar volt, ami süvítve vágta az arcomba a havat és megfagyasztotta a hajam, s olyan tejfehér köd terült el mindenfelé, hogy sokat mondok, ha két métert láttunk előre. Térd fölé érő hóban emelgetve lábainkat, mentünk egészen a csúcsig, ahol azonban nem tudunk egy percnél tovább megmaradni, mert biztosra veszem, hogy belefagytunk volna a hóba. Esküszöm, ennyire télies telet még soha nem éltem ezelőtt. A várt szép kilátás a városra a magaslatról ugyan elmaradt, de mindenképpen életre szóló élmény volt. A második hegymászásunk a város leghíresebb hegyére, a Floyenre vezetett. Ide kabinos felvonó is visz, de megmászni sem olyan nehéz. Nagyon szép napos idő volt, tiszta, kék éggel, két spanyol és egy francia barátommal pedig kölcsönöztünk olyan műanyag csúszólapokat, amikre csak ráülsz, a lábaidat feltartod, és már csúszhatsz is a hóban. Életem legjobb ilyen csúszása volt, tekintve, hogy a hegy tetejétől egészen a legaljáig megállás nélkül lehetett csúszni a szerpentinen. A kilátás pedig erről a hegytetőről lélegzetelállítóan szép; látni lehet a fjordokat a királykék tengerrel, a várost körülölelő hegyeket, a hegyoldalakra épített színes kis házakat. 

A város egyébként nagyon modern. Az épületek és az utak jól karban vannak tartva, a közterületek tiszták, és mindenhol a legmodernebb berendezéseket találod. Én nem igazán vagyok híve az itteni túlmodernizálásnak, mert például minden ajtó vagy gombnyomásra, vagy kártyaleolvasásra, vagy kód beütésére nyílik, kifelé is, a kezedet sosem kell használnod a kilincs lenyomásához. Tulajdonképpen fölösleges, hogy kilincset tegyenek az ajtókra. Még a kollégiumban is ilyen ajtók vannak, a koli szobám ajtaja is egy chip odaérintésével nyílik, mint otthon a drágább szállodákban. A másik ilyen túlbonyolított modernizálás a mosást érinti. A koliban külön mosószoba van, aminek első használatához három ember és fél óra szükségeltetett. Itt is kártyaleolvasással történik a fizetés és a gép elindítása, ami nem éppen a legegyszerűbb módon van megoldva. Ezenkívül a norvégoknál más stílus uralkodik, ami egyből szembetűnő, ahogy elindulsz a városba. A házak nagyon színesek, élénk kékre, pirosra vagy sárgára vannak festve, és fából épülnek;vízszintes gerendák alkotják a falakat. A városközpontban van a leghíresebb ilyen házakból álló sor, az úgy nevezett Bryggen, ami még a Hanza korabeli germánok korából maradt meg. Régen friss halakat árultak itt, ma szuvenír üzleteknek és bároknak adnak helyet. Itt, a központban az utak is mások, apró kövekből van kirakva mind. 

Az időjárás pedig korántsem olyan borzasztó és hideg, mint amilyennek képzelnénk. Nincs hidegebb, mint Magyarországon ezekben a hónapokban, és a hegyek kivételével havazni sem havazik annyit, mint ahogy azt Skandináviáról gondolnánk. Egyáltalán nem kellett volna annyi vastag pulóvert hoznom, inkább több vékonyabbat, amikkel rétegesen lehet öltözködni. Az eső viszont sokat esik, tekintve, hogy a tengerparton vagyunk. Úgy látszik, én akaratlanul mindig ilyen helyeket válaszok ki úti célul, de egyáltalán nem bánom. Az is egy lecke, hogy az ember megtanulja túltenni magát a tényeken, hogy itt évi 320 napot esik az eső, és ez nem is annyira nehéz, mikor látom, hogy a helyiek közül ez senkit sem zavar, az utcák és terek mindig tele vannak emberekkel. A levegő friss, a természet gyönyörű, a város pedig különleges. 

Olvassátok az első, Spanyolországban töltött Erasmusomról szóló e-könyvet is!! Linkek az előző bejegyzésben

img_20180201_124648.jpg   

 

 

 

 

 

img_20180119_145544.jpg

img_20180121_113327.jpg

dscn5643.JPG

2017\11\13

Nemzetközi vacsoraestek - asztalon tárul elénk a világ

13225169_10208526849386119_1852002203_o_1.jpg13096338_1175585445825934_5091794418540269905_n.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Erasmus alatt az a remek ötlete támadt a társaságunknak, hogy szervezzünk egymásnak vacsoraesteket, ahol a házigazda mindig a saját nemzete ételeit készíti el és azokkal vendégeli meg a többieket. Az ötlet bevált, és minden szombat este más-más barátunk albérletében gyűltünk össze, hogy belekóstoljunk az ínyencségekbe. Voltam olasz, cseh, ecuadori, spanyol, chilei, mexikói és francia vacsoraesten, ahol recepteket osztottunk meg egymással, megdumáltuk a hét történéseit, társasjátékokat játszottunk, kártyáztunk, aztán bulizni indultunk. Én is tartottam egy magyar vacsoraestet, aminek hatalmas sikere lett a barátaim körében. Persze nem könnyű egy ilyet kivitelezni, mert húsz-huszonöt főre több fogásban főzni meglehetősen nehéz dolog, és aztán jönnek a buktatók, hogy az adott országban nem lehet olyan hozzávalókat kapni, ami a te ételedbe kellene, de persze mindent megoldottunk és a végén mindig mindenki szuperül érezte magát. Teljesen más ez, mintha elmennél egy olyan étterembe, ahol az adott nemzet ételeit főzik, mert itt nem egy esetben olyan hozzávalók kerültek az ételekbe, amiket a szakácsuk otthonról hozott magával (így például a mexikói chilipaprika, vagy az én esetemben a pirosarany) és a barátaink a saját családjuk vagy édesanyjuk receptjei szerint főztek, amivel igazi bepillantást nyerhettünk az autentikus konyhákba. Az itt szerzett élményeket maradandó tapasztalatként viszem magammal, mert azóta én is sokszor készítem el ezeket a más kultúrájú ételeket, egy kis olasz, francia, chilei, mexikói, spanyol, ecuadori vagy cseh ízt varázsolva az otthoni asztalra. A képeken az ecuadori és a magyar vacsoraesteket láthatjátok. Az előbbinél ceviche tenger gyümölcseivel, az utóbbinál gulyásleves és rakott krumpli volt terítéken.  

2017\10\08

MEGJELENT!!

Megjelent a spanyolországi Erasmus félévemet feldolgozó könyvem e-könyv formátumban, tabuk nélkül, megtörtént eseményeken és kalandokon keresztül mesélve el, milyen is egy Erasmus félév. Ha voltál már Erasmuson és benned is felejthetetlen nyomot hagytak azok a hónapok, vagy nem voltál még, de szeretnéd kipróbálni, egyaránt ajánlom! Ha kedved lenne belepillantani az Erasmusos kirándulásokba, bulikba, külföldi oktatási rendszerbe, a félév különleges, varázslatos pillanataiba és esetleges nehézségeibe, megismerni a külföldiekkel való együttélés rejtelmeit, új tájakról, ízekről, tapasztalatokról hallani, akkor olvasd el te is!

A könyv már kapható az alábbi webáruházakban: 

ttps://www.libri.hu/…/varga_timea.erasmus-utazas-a-vilagba…

 https://www.lira.hu/…/erasmus-utazas-a-vilagban-es-onmagunk…

 https://www.ekonyv.hu/…/erasmus--utazas-a-vilagban-es-onmag…

https://play.google.com/…/books/d…/Varga_T%C3%ADmea_Erasmus…

https://itunes.apple.com/us/book/erasmus/id1281877037…

http://www.multimediaplaza.com/ekonyvek/adatlap/7197

könyv spanyolország erasmus ebook

2017\08\27

Au Pair - álommunka fiataloknak

Nemrég tértem haza a két hónapig tartó Au Pair élményről, Olaszországból. Felejthetetlen kaland volt, amíg ott voltam, az idő csak úgy repült, hazatérve tapasztaltam csak igazán, hogy mennyi mindent tanultam belőle s, hogy megint többnek érzem magam, mint mielőtt belevágtam a dologba.

Mint azt már megírtam nektek, az Au Pair-kedés fiatal lányoknak kitalált néhány hónapos külföldi munka. Együtt élsz a családdal, miközben vigyázol a gyerekekre, tanítgatod őket, mindeközben pedig angolul kommunikáltok a lurkókkal.

Így kaphattam én is teljes körű bebocsátást egy olasz család otthonába és életébe. Az alkalmazkodás napjai után - mikor is megtanultam kezelni a mosogatógépet, és elfogadni, hogy ott késsel villával eszik a felvágottat - már a kis család tagjának éreztem magam. Elsősorban rengeteget tanultam a gyereknevelésről. Megtanultam, hogy habár reggel kilenctől este hatig volt a munkaidőm, ez nem az a munka, ahol leteszed a tollat és hazamész. Ez 24 órás elfoglaltság, állandó készenlét és minden tiszteletem az édesanyáké, akik türelemmel képesek végigcsinálni a napokat. Másrészről viszont ez a leghálásabb "munka" is, hiszen a gyerekek rengeteg szeretetet tudnak adni és végtelenül büszkévé tudnak tenni, mikor ügyesek. A velük töltött idő alatt megtanultam kicsit újra gyerekké válni magam is, belegondolni abba, hogy ők hogyan látják a világot, miket és miért gondolnak, s félretéve felnőtt tartásomat, megint ellazultam kicsit és önfeledtté váltam, mikor együtt játszottunk. Rájöttem, hogy fegyelmezni bizony kell, néha pedig szükség van felemelni a hangunkat és játék közben is megőrizni a tiszteletünket. Jobban beleláttam abba is, hogyan lehetséges összeegyeztetni a házimunkát a gyerekvigyázással, és ellestem néhány remek házi szabályt is, amivel jól fenn lehet tartani a rendet, s eme szabályok ötletessége által megcsodálhattam az anyai leleményesség határtalanságát.

Ezeken felül már csak hab volt a tortán, hogy ez a munka által megismerhettem Olaszország különféle tájait, gasztronómiáját, embereinek végtelen kedvességét és egy kis olasz nyelvtudásra is szert tettem. 

Munka, nyaralás, életre szóló tapasztalatszerzés egyben, mindenkinek ajánlom!

2017\06\13

Au Pair-ként Olaszországban

Most éppen Au Pair-ként élvezem az olaszországi nyarat, egy helyi család teraszának napozóágyából írva, de félreértés ne essék; kevés olyan néhány perc adatik a munka mellett, mikor ezt megtehetem. Először is egy keveset arról hogy mi is az az Au Pair-kedés. Én is csak nemrég szereztem tudomást erről a fogalomról, de azon nyomban bele is vágtam a sűrűjébe. Az Au Pair egy olyan 18 és 30 év közötti, általában lány, aki kiutazik néhány hónapra egy külföldi családhoz, ahol a gyerekekre vigyáz, játszik velük, közös feladatokat talál ki, mindeközben pedig angolul beszél a kicsikkel. Mára már a világ legtöbb országában jelen van ez a program. Mindkét félnek kedvez, hiszen a gyerekek jó kapcsolatot alakítanak ki egy más kultúrából érkező egyénnel, szélesedik az ismeretskálájuk és fejlődik az angoltudásuk, mivel tudják, hogy a közös nyelv csakis an angol, a saját anyanyelvüket nem fogja megérteni a másik, továbbá sok segítség a szülőknek, akik így napközben nyugodtan dolgozhatnak, intézhetik a teendőiket. Másrészről pedig kedvező az Au Pair-nek, mert a helyiekkel együtt lakva mély bepillantást nyerhet az új kultúrába, első kézből ismerkedhet meg a szokásokkal, szállást, tejes ellátást és zsebpénzt kap.

Két hete vagyok itt, ebben az észak-olasz városban, és egy hét, illetve egy kilenc éves kisfiúra vigyázom. Mit is mondhatnék, eddig minden nap leesett az állam valami miatt. Először is a gyönyörű táj; élénkzöld erdőkkel borított hegyoldalak, dimbes-dombos rétek, szikrázó napsütés. Aztán az emberek, akik mindig mosolyognak, dalolásznak, és persze ott van az olasz konyha. Magnifico! Tészta tészta hátán, ezer féle variációban, házi pizza, sajttálak, mindenféle halételek. Arra már így, két hét után rájöttem, hogy a tészta itt olyan, mint otthon a leves. Ebédnél és vacsoránál is mindig ez az első fogás, amit még legalább kettő követ. És akkor röviden a munkáról; tévedés azt gondolni, hogy olyan könnyű dolog gyerekekre vigyázni. Először is, nagyon nagy felelősséggel jár, másodszor pedig, a nap végére mindig úgy elfáradok, mintha lefutottam volna a Marathónt. Az én esetemben két fiúról van szó, akik közül különösen az idősebbik pont abban az életkorban van, amikor azt hiszi, hogy már felnőtt és mindet nagyon jól tud, ezért - ha szolidan is - de toppon kell lenni a fegyelmezésben, vagy legalábbis abban, hogy kontroll alatt tartsd a dolgokat. Aztán ott vannak a veszekedések, az egymás püfölése és a "pusztítsunk el mindent" játékok. De emellett ott vannak a közös játékok, a lelkes beszámolók, amiket olyan ügyesen próbálnak teljes egészében angolul elmondani, és a jóéjpuszik, mikor betakarom őket. Komfortérzetemhez nagyban hozzájárul a szülők kedvessége és segítőkészsége, ami nagyon sokat jelent, és érzem, hogy minden nappal egyre otthonosabban mozgok a ház falai közt. Már néhány olasz kifejezés is ragadt rám a gyerekektől, és roppantul büszkének éreztem magam, mikor tegnap olaszul csináltam végig a bevásárlást a szupermarketben. Természetesen szabadnapok is vannak, rendszerint a hétvégék, amikorra pedig kirándulásokat lehet szervezni, meglátogatni a környező nagyvárosokat. Már összeismerkedtem egy-két emberrel, akik rövid időn belül a barátaim lettek és készségesen megmutatják nekem a környékbeli nevezetességeket. A gyerekek rendkívül fantáziadúsak, nekem nem kell sokat azon agyalnom, hogy mit csináljunk napközben, mert nekik mindig vannak ötleteik a játékokat illetően. Én legtöbbször csak csatlakozom hozzájuk, de van, amikor csak leülök és szemmel tartom őket, mert éppen ketten is teljesen jól elvannak. Egymással nagyon összeszokott testvérpárról van szó, más családoknál ez lehet, hogy másképp működik. Jelenleg még sok mindenre rácsodálkozom; mi ez az újfajta, soha nem látott zöldség az asztalon? Miért van a moziban szünet a film közepén, amikor is bejönnek a terembe egy kocsi édeséggel és megpróbálják azt rásózni a nézőkre? Miért nem esznek köretet a húsokhoz? Miért adnak a gyerekeknek házi feladatot nyárra? És miért nem tudja éjjel 11-kor abbahagyni a bőgést a tehén az ablakom alatt? Ezek mind egy új kultúra részei, amiket hamarosan úgy is megszokok, és kíváncsian várom, hogy mit tartogat még az elkövetkező időszak.

2017\04\16

HÚSVÉT Spanyolországban

Ugyan a tavalyi évben volt, hogy az Erasmus alatt Spanyolországban tölthettem a Húsvétot, de az ottani hagyományokra, programokra visszagondolva most éppúgy időszerűnek tartom megosztani veletek, hogy az én galíciai városomban, La Corunában hogyan is ünnepeltük ezeket a napokat.

A spanyol Húsvét legnagyobb "ősi" tradíciója a Semana Santa, avagy a Szent Hét. Ez a Húsvétot megelőző hét, vagyis az a hét, amelyik Húsvét Vasárnappal végződik. Ez az időszak minden körülmények között egy iskola-és munkaszüneti hét, egy teljes hét arra, hogy a családok együtt készülhessenek az ünnepre. Már hétfőtől kezdve minden nap többször, a város több pontján is körmeneteket, spanyolul úgynevezett "procesión"-okat tartanak. Ezek az Egyház által szervezett felvonulások valamely, Jézus életéhez köthető történéseket mesélnek el, miközben a templomok, gyülekezetek tagjai - idősektől óvódásokig - díszes keresztény viseletben, szobrokkal vállukon, s gyertyákkal kezeikben, a harangok kongásának ritmusára körbe vonulnak az óváros kacskaringós utcáin, kíváncsiskodók százainak tekintete előtt. A spanyol Húsvét egyik talán legjellemzőbb alakjai a hírhedt Ku Klux Klánhoz hasonlító, magas, hegyes végű süveget, hosszú talárt és a szemeknél kivágott maszkot viselő, egyházi felvonulók. Itt meg kell említenem, hogy Spanyolországban ők egyházi személyek, az előbb említett rosszhírű klán tagjai pedig tőlük vették át eme öltözködési szokást, ami a spanyol Szent Hét "ezeréves" hagyománya.

A Szent Hét körmenetein kívül amit én még meglepőnek találtam, az a húsvéti nyuszicsokik és tojáscsokik hiánya volt. Egyszerűen nem lehetett ilyesmit kapni a boltokban. Összességében a Húsvét Spanyolországban nyugodtan telt, végre kipihenhettük magunkat az iskolaszünetben, én pedig úgy éreztem, mintha a családommal töltöttem volna az ünnepeket, mert megajándékoztuk egymást a lakótársaimmal, és közös főzéssel és vacsorával töltöttük a vasárnapot.    

20160327_121423.jpg17952498_782679055223123_3634952822604466417_n.jpg

erasmus

2017\01\29

MÁLTA - két világ küszöbén

Az egyetemi évek egyik nagy előnye az, hogy rengeteg olyan élmény megszerzésére adnak lehetőséget, amiket másként nem biztos, hogy átélhetnénk. A külföldi tanulmányutak által, mint az Erasmus is, mind a világot, mind önmagunkat jobban megismerjük. Azonban az egyetemek által nem csupán nagy utakra, hanem rövidebb kirándulásokra is eljuthatunk. Ilyenen például a két egyetem között szervezett áthallgatási programok, amik során egy hétig részesei lehetünk egy másik ország életének, kultúrájának és bepillantást nyerhetünk oktatási rendszerükbe, miközben a saját országunk és egyetemünk értékeit képviseljük. Ismét egy esély arra, hogy szélesítsük látókörünket, és nem mint turisták, hanem mint diákok. Egy ilyen áthallgatási lehetőség nyílt számomra is, amit még december elején tíz másik hallgatótársammal tölthettem Máltán.

Ahogy máltai földre tettem a lábam a reptéren, már tudtam, hogy imádni fogom ezt az egy hetet; az otthoni zord, mínuszokba tolódó télből egy tavaszias, napsütéses huszonhét fokba érkeztem. A repülőtéren a Máltai Egyetem nemzetközi irodájában dolgozó, programszervező diákok vártak minket. Egy egyetemi kollégiumban lettünk elszállásolva, de persze nem töltöttünk sok időt a szobákban; a rendelkezésünkre álló egy hétben bejártuk egész Máltát, megismerve az ország kultúráját, történelmét, tradícióit, tájait, kiegészítve a minket kísérő helyi diákok tudásával. Málta egy piciny szigetország, temérdek látnivalóval. 7000 éves történelme a legmesszebbre visszanyúló egész Európában, eme évezredek pedig mind nyomot is hagytak szerte a dimbes-dombos tájakon. Málta különlegessége számomra abban rejlett, hogy mintha zöldellő lankáin két teljesen eltérő világot öntöttek volna egybe; a keresztényt és az arabot. Először járva az utcáin, felfedezve a környéket, azt hittem, hogy a Közel-Keleten vagyok. Mészkőből épült, festetlen, elefántcsontszínű, lapos-tetejű házak sorakoztak egymás mellett egyformán, mindenfelé. A táj is ehhez hasonló; sziklás, kopár, nagyon kevés fával, de sok pálmafával és gigantikus méretű kaktuszokkal az utak mentén, úgy, mint Magyarországon egy sövénysor. Emellett azonban a nép hívő katolikus, kultúrájuknak ezt a részét pedig díszes keresztény templomaik őrzik. Gasztronómiájuk is ehhez az ághoz húz, ételeik nagy része tiszta olasz konyha. Habitusra is teljesen olyanok, mint az olaszok; hangosak, már messziről hallani, ha valaki beszédbe elegyedik egy ismerőssel az utcán, és borzalmasan vezetnek. Mikor egy utazás előtt beszálltunk a minibuszba, mindig keresztet vetettem. Nem igazán érdeklik őket a közlekedési szabályok, ha ők menni akarnak valamerre, akkor arra menni is fognak. Volt, hogy egy kisutcába egyszerre három autó, három oldalról akart behajtani, egyik sem engedve a másiknak, a körforgalmakban rendszeresen dugó alakult ki és mindig mindenki dudált, mint az őrült. A két kultúra együttélése a saját nyelvükben, a máltai nyelvben is éppennyire összefonódva él. A minibuszos utazások alatti rádióhallgatás során nekem teljesen úgy tűnt, mintha arabul beszélnének, olasz hanglejtéssel. Ha már a nyelvnél tartunk, meg kell említenem, hogy Máltán mindenki folyékonyan beszél angolul. Ma már mind a máltai, mind az angol hivatalos nyelv az országban. Minden ember beszéli mindkét nyelvet, általában aszerint váltogatva, hogy éppen kivel társalog. Ugyanis, a tehetősebb családok gyermekei angol oktatási nyelvű iskolába járnak, ezért ők egymás között inkább angolul beszélnek, mert ez válik dominánssá, de persze a máltai nyelvű iskolák diákjai is tanulnak angolt, de náluk megmarad a máltai az elsődlegesen használt nyelvnek. Ebből a szempontból másik érdekessége az országnak az, hogy közterületeken szinte minden angolul van kiírva. Gondolok itt az út jelző táblákra, út-felfelfestésekre, reklámplakátokra és a boltokban a termékek alatti cédulákra. Ez persze az én dolgomat, mint idelátogató külföldi, igencsak segíti, mégis furcsálltam ezt a máltai nyelv szuverenitásának szemszögéből nézve. Ici-pici ország lévén a városok sem olyan különállóak, 15 kilométernyi országúttal elválasztva egymástól, mint itthon, hanem teljesen egymásba olvadnak. Egyszer például a szállásról fél óra sétával bementünk a szórakozókerületbe, másnap pedig kiderült, hogy három várost gyalogoltunk át közben. Az egyetemi kampusz máltai mértékkel nézve akkora volt, mint egy város. Az épületek modernek, jól felszereltek, az udvaron szökőkút, teraszos kajálda, és hangfalakból szóló zene színesítette az órák közti életet, ami persze nem zavarta a hangszigetelt tantermek nyugalmát. Máltában még az a nagyon szerethető, hogy bármely pontján is legyél az országnak, a tengert biztosan látni fogod. A tenger egyszerűen mindenhonnan nézve közel van, a kristálytiszta vizet pedig még ilyenkor, decemberben is lehet élvezni. A máltai kultúrát nemzetközi vacsoraest, interaktív múzeumlátogatás, "vadvízi" csónakázás, szórakozónegyedben való bulizás, középkori katakombák felkutatása, a főváros bebarangolása és rengeteg séta meg beszélgetés által ismertem meg. Mind Máltát, mind az áthallgatási programot bármely országba mindenkinek ajánlom! dscn4421.JPG           

 dscn4640.JPGdscn4442.JPG

dscn4609.JPGdscn4747.JPG

dscn4590.JPG

2017\01\29

A második otthon varázsában

Ezt a bejegyzést most az egyszerűbb mindennapoknak szeretném szentelni. Az Erasmusos hétköznapokban az a jó, hogy az Erasmus megadja azt a különleges érzést az ember számára, hogy a világ másik felén is lehet teljesen otthon érezni magunkat. Egy-két hónap múlva tényleg úgy érzed, mintha évek óta laknál az Erasmusos városodban. Már annyira természetes, hogy euróval fizetsz a boltban, hogy mindenki spanyolul beszél körülötted, hogy a tengerpart mentén mész haza a suliból, hogy keddenként polipot vacsorázol, hogy esernyő nélkül nem teszed ki a lábad az utcára vagy, hogy a szomszéd minden délután négykor hangosan tanulja a franciát a lenti kisudvaron. Annyira természetessé válik minden apróság, amik a hétköznapjaidat alkotják, mintha mindennek már ezer éve a részese lennél, és ez annyira megnyugtató érzés tud lenni. Úgy érzed, hogy lett még egy otthonod a világban, amit majd az ösztöndíj végén ugyanolyan fájdalmas lesz elhagyni, mint annak idején a magyar otthonodat, de ha legközelebb arra jársz majd, tudni fogod, hogy akkor is éppen hazamész.

Az én Erasmusos városomat, La Corunát is ennyire szeretem, ezért most megosztok néhány fényképet a város mindennapjaiból, amiket általában délutáni séták során készítettem.    

dscn3508.JPGdscn3664.JPG

 

 

 

 

 

 

 

dscn3771.JPG          dscn3641.JPG

 

2017\01\04

Madridi kirándulás Erasmus módra

Ha már Spanyolországban vagyunk, a fővárost, Madridot nem szabad lehagynunk a listáról. Így is állandóan kirándultunk, hiszen mindent látni akartunk, amit csak lehetett, de talán a madridi kiruccanásunk maradt meg a legőrültebb emlékként a kirándulásaink közt. Az egész azon alapult, hogy mindent a véletlenre bíztunk. A repülőjegyet azért még időben lefoglaltuk, de utána nem gondoltuk túl a dolgot; mi sem volt felszabadítóbb érzés, mint hogy egy szerda este egyetlen teletömött hátizsákkal a hátunkon hatan - három lakótársammal és még két barátunkkal - nekivágjunk a világnak. Az első éjszakát a repülőtéren töltöttük, mivel másnap korán reggel indult a gépünk. Borzasztóan kényelmetlen, de egyszer megéri kipróbálni a hangulata miatt. A fővárosban aztán bevadásztunk egy szállást, de csak egy éjszakát tudtunk fizetni; a második éjszakára nem volt tervünk. Nem mintha ez annyira zavart volna bennünket. Madrid csodaszép volt, rengeteg látnivalóval, alig győztünk fényképezni. Meg aztán itt rájöttem, hogy az Erasmusosok mindig kitalálnak valamit, olyan nincs, hogy valami, valamilyen módon ne jönne össze. Így történt, hogy a most a nagy divatját élő Tinderről egy ismeretlen csaj meghívott minket a madridi házibulijába. Megadta a címet, mi pedig - este 11-kor más dolgunk nem lévén - odamentünk. Egy óriási nemzetközi házibuliban találtuk magunkat, ahol mindenki úgy fogadott minket, mintha régi barátok lettünk volna. Jó fejnek tűnt a társaság, jó volt a buli is, igaz, egyesek részéről a kórház baleseti sürgősségi osztályán végződött, nekünk pedig azzal, hogy a minket meghívó csaj közölte, ő átmegy egy másik buliba, de fogjuk a lakáskulcsát, jegyezzük fel a címét és menjünk, nyugodtan aludjunk ott nála. Ettől aztán leesett az állunk, de Erasmusos az Erasmusost mindig megsegíti, úgyhogy örömmel vettük a szállást, és öt kilométernyi séta után a hajnali esőben megérkeztünk a lány albérletéhez, s benyitottunk a kulccsal. Egy másik lány is volt a lakásban, a lakótárs lehetett. Végtelenül aranyos volt, bevezetett minket a vendégszobába, mi pedig mindannyian egy kanapén befeküdve egymás mellé kipihenhettük a kirándulás fáradalmait. A sztori mellett, ami jól példázza, hogy egy hátizsákos fiatalnak mindig lesz hol aludnia, itt van néhány kép is a spanyol fővárosról:

dscn3458.JPGdscn3425.JPG

               

dscn3368.JPG

        dscn3355.JPG                                   

 

                                                                                                                                                               

 

                             

 

 

  

erasmus

2016\12\14

Csinálj olyan dolgokat, amiket még soha életedben!

Az egész Erasmus egy vissza nem térő alkalom a kalandokra, élményekre. Menni, látni, tapasztalni, élvezni, ez a lényeg. AZ Erasmus olyan programokat tud kínálni, amikről otthon nem is álmodhatnál. Lehetőséged van kipróbálni olyan dolgokat, amiket Magyarország földrajzi, kulturális, éghajlati vagy egyéb okai miatt nem tudnál. Nekem ilyen volt a szörf. Spanyolország, tengerpart, napsütés, ide már tényleg csak egy szörfdeszka hiányzott. Egyik cseh barátnőmmel elhatároztuk, hogy kipróbáljuk. Én még csak szörfdeszkát sem láttam előtte élőben és egyáltalán nem tudtuk, hogy mivel jár eme sport, de borzasztóan lelkesek voltunk. Megkaptunk egy huszonéves álompasit oktatónak, amitől még nagyobb kedvünk támadt az egészhez, aztán már csak a szörfruhát kellett magunkra rángatni. Ez bizony nem volt könnyű; a szörfruha olyan, mint amit a búvárok használnak. Nagyon szűk anyagból készült, nehogy befolyjon alá a víz. Na jó, azt is hozzá kell tennem, hogy először fordítva próbáltam meg felvenni, így duplaannyi időt bénáztam el vele. Amikor végre belepasszíroztam magam a ruhába, a kezünkbe nyomták a deszkát és indultunk is le a partra. Az álom-szörfös srác megmutatta nekünk az alaplépéseket, hogy hogyan evezzünk meg, hogy hogyan kell felállnia deszkára, amikor jön a hullám. Alig tíz perc múlva már a deszkán hasalva eveztem az óceán habjai közt, akár egy kis pingvin. Mit ne mondjak, baromi fárasztó ám így evezni, öt perc múlva már alig éreztem a karomat. Aztán jött a hullám, én pedig elkaptam a deszkámmal, aztán egyensúlyozva állásba ügyeskedtem magam, és magam sem akartam elhinni, hogy kitárt karokkal repültem a hullám hátán a part felé iszonyúan meglepő gyorsasággal. Persze nem kellett sok és a vízbe pottyantam, de az a néhány másodperc minden egyes hullámlovaglás alkalmával elképesztő adrenalint és vidámságot szabadított fel bennem. A barátnőmmel együtt siklottunk a hullámokon újra meg újra. Nagyszerű volt. Elképesztő volt. Felejthetetlen volt. Ismét köszönöm neked, Erasmus.         

13886948_1249347131783098_7732305502688482814_n.jpg

erasmus

süti beállítások módosítása